A mai terméktesztünkben a Levoit Core 300 légtisztítóról osztom meg veletek a tapasztalataimat.
Egy kicsit lespoilerezem magam már az elején: ez a készülék elképesztően jó! Tarts velem, és el is mesélem neked, hogy miért!
Mi az a légtisztító, és miért van rá szükségünk?
Bár a kérdés triviálisan hangzik, mégis érdemes kezdésként egy pár szót ejteni róla.
A légtisztító nyilvánvalóan egy olyan készülék, ami megtisztítja a levegőt. Itt nem kell túl nagy meglepetésekre számítani.
A fontosabb kérdés inkább az, hogy erre miért van egyáltalán szükség. Egy átlagos lakás levegője általában kifejezetten szennyezett. Erről írtunk már a légtisztító vásárlási útmutatónkban is, de itt most újra felidézném a legfontosabb tudnivalókat.
Amerikai kutatások szerint a lakásaink levegője kétszer, de rossz esetekben akár ötször szennyezettebb, mint a kinti levegő. Ez két okból is meglepő. Az egyik, hogy ha szennyezett levegőről van szó, akkor általában a kinti szmogra asszociálunk. Ehhez képest a beltéri levegő még ennél is szennyezettebb. A másik meglepő tudnivaló ezzel kapcsolatban, hogy a vidéki lakásokra ugyanúgy igaz ez, mint a városi otthonokra.
Valójában azonban egészen egyértelmű a jelenség magyarázata. Hiszen kint sokkal nagyobb légtérben oszlik a szennyeződés, illetve az eső és szél hatására könnyebben tűnnek el az alkalmi szennyeződések. Ehhez képest a lakásban egyszerűen megáll a szennyeződés. A por lerakódik a lapos felületeken, ahonnan visszakerül a levegőbe. Emellett rengeteg szennyeződés eleve a lakáson belül keletkezik. Takarítószerek, macskaalom, beltéri por, főzéskor keletkező légszennyezés, penészspórák, és még sorolhatnám.
Gondolhatnánk, hogy gyakori szellőztetéssel ez megkerülhető, azonban az a helyzet, hogy ilyenkor gyakran csak még több láthatatlan szennyeződést engedünk be a lakásba, mint a szmog, pollenek és egyéb allergének. Miközben a már eleve bent található részecskéknek csak egy része távozik a lakásból.
Egy szó, mint száz: a lakásaink levegője szennyezett. Ez pedig nem csak egészségügyi problémákhoz vezet, de a közérzetünket is jelentősen befolyásolhatja.
Erre a problémára pedig a légtisztítók nyújták a legjobb megoldást, hiszen ezek a készülékek egy szűrőrendszer segítségével egész egyszerűen eltávolítják a szennyeződéseket a rendszerből. A helyükön pedig nem marad más, csak színtiszta, szennyeződésmentes levegő.
Nagyon régóta vágytam már egy légtisztítóra
Megmondom őszintén, hogy az összes eddigi terméktesztelésem közül ezt vártam a legjobban. Régóta tervezgettem már egy légtisztító beszerzését, de valahogy sosem jutottam el a tényleges vásárlásig.
Érdemes tudni, hogy én otthonról dolgozok. Így a napom nagy részét a lakásom légterében töltöm. Emellett viszonylag érzékeny a tüdőm is, hiszen néhány évvel ezelőtt műtötték. Szóval fontos számomra a tiszta levegő, és nagyon sokat javít a közérzetem.
Ehhez képest sajnos a belvárosi albérletek nem a tiszta levegőről híresek. Úgyhogy az elmúlt években volt is ezzel elég sok problémám.
De végre valahára megérkezett a régóta áhított légtisztító készülék!
Éppen a legjobbkor
Iszonyatos szerencsém volt, mert pont a legjobbkor érkezett meg hozzám a teszt-termék.
Pont egy költözés közepén voltam, amikor meghozta a futár a csomagot. Így az előző lakásban már nem is nagyon volt lehetőségem letesztelni azt.
Viszont! Ahogy átköltöztem az új helyre, már az első pillanatban tudtam, hogy ez a készülék életmentő lesz.
Az új albérlet levegője ugyanis. Hogy is mondjam szépen… Borzalmas volt!
Ha itt tiszta levegőt varázsol, akkor bárhol
Egy régi belvárosi lakásról volt szó. A probléma már ott kezdődött, hogy a falak hidegek, és nyirkosak voltak. Néhol penészfoltokat is találtam. Itt már éreztem, hogy gond lesz.
A másik érdekessége a lakásnak, hogy régóta nem laktak benne, így mindenhol por és kosz volt lerakódva.
Ahogy beléptünk az ajtón már érezni lehetett az állott, dohos levegőt. Szinte mellbe vágott minket. Tovább rontott a helyzeten, hogy a dohos szag, és valami olcsó illatosító keveredett a levegőben, amitől iszonyatosan büdös volt a lakásban.
Sajnos nem volt lehetőségem költözés előtt kitakarítani, így első körben csak áthordtuk a dobozokat.
Ahogy beköltöztem az első dolgom volt egy alapos nagytakarítás, és egy sok órás szellőztetés. Felcsillant bennem a halovány remény, hogy akkor ezzel meg is oldódott a dolog.
Bekapcsoltam a fűtést is, hiszen ha nem hidegek a falak, akkor a dohos levegő is csökkenni fog.
Sajnos ez azonban korántsem volt elegendő. Az első éjszaka után iszonyatos fejfájással ébredtem. Éreztem, hogy nehezebben veszem a levegőt. És a reggeli bevásárlásból visszaérve szomorúan konstatáltam, hogy még mindig borzalmasan büdös van.
És akkor eszembe jutott, hogy ennél tökéletesebb alkalmam sosem lesz légtisztítót tesztelni!
Az első találkozás
Előkerestem a dobozok rengetegéből a készüléket. Ott csücsült a bontatlan csomag valahol a könyves dobozok és egy ruhás zsák között.
Nem is vesztegettem sokáig az időt, azonnal kibontottam őt.
A csomagban megtaláltam a használati útmutatót, a készüléket, és a garanciapapírokat. Elégedetten konstatáltam, hogy a készülék alaposan körbe volt párnázva. Ez nem csak azért szuper, mert a szállítás során biztosan nem sérül, de a cicámnak is remek játék lesz majd a kemény szivacspárnázás.
Magát a készüléket valahogy kifejezetten jó érzés volt kézbe venni. A ház tapintásán is érezni lehetett, hogy minőségi műanyagból készült. Végig húztam az ujjamat a kijelző sima felületén, és már akkor éreztem, hogy jó barátok leszünk. Valahogy maga a gép súlya és mérete is megnyugtatóan hatott rám. Nem túl nehéz, nem túl nagy, de azért ahhoz pont eléggé masszív, hogy már ott elhittem, hogy ez a gép tud valamit. Kell hogy legyen benne szufla, hiszen nem egy ilyen 20 dekás kis gagyi műanyag izé.
Az első dolgom lett volna, hogy rögtön bekapcsoljam és kipróbáljam a kicsikét.
Azonban eszembe jutott, hogy én szajkózom a leghangosabban mindig, hogy “mindig olvassuk el a használati útmutatót”. Úgyhogy megfogadtam a saját tanácsomat. Amit jól is tettem, ugyanis használat előtt el kellett távolítani a filterről a műanyag borítást, hogy a gép ne szippantsa azt be a motorba. Szóval csak ismételni tudom önmagam: “mindig olvassuk el a használati útmutatót”!
A beüzemelés ettől az egy apróságtól eltekintve abszolút zökkenőmentesen zajlott. Nagyjából 3 lépésből áll. A szűrő borítását eltávolítani, bedugni a konnektorba, bekapcsolni. És kész is.
A szűrőtartály a gép alján található, és egyetlen csavarással könnyedén levehető a fedél. Innentől a szűrő kiszedhető belőle, egyszerűen cserélhető, pillanatok alatt vissza lehet pattintani. Szóval nagyon jó a dizájn. Kényelmes, és praktikus.
Szóval itt volt az ideje, hogy bekapcsoljam a készüléket. Izgatottan vártam, hogy mi lesz az eredmény!
Képes lesz a Levoit légtisztítója megbirkózni egy régi, dohos lakással?
Bevallom őszintén, hogy kicsit aggódtam, hogy vajon mennyire lesz képes megtisztítani egy ennyire rossz levegőjű lakást. De hát ugye a puding próbája az evés, így elindítottam a masinát.
Először csak halk duruzsolás fogadott. Éreztem ahogy a légtisztító tetején kiáramlik a levegő.
Tudtam, hogy ez a gyengéd légáram nem lesz elegendő a feladatra, így egyből a legmagasabb fokozatra kapcsoltam. Valamivel hangosabb duruzsolás.
Itt ért az első kellemes meglepetés. Kíváncsiságból a légtisztító fölé hajoltam, egyenesen a tiszta légáramba. Hihetetlen élmény volt. Az egy dolog, hogy a lakás eredeti levegőjével össze sem lehetett hasonlítani a megtisztított levegőt. De szerintem túlzás nélkül mondhatom, hogy én életemben nem éreztem még ilyennek a levegőt. Talán tényleg a kristálytiszta írja le a legjobban. Nem volt semmilyen szaga. Nem éreztem rajta semmit. Csak magát a levegőt. Elképesztő élmény volt.
Ezután néhány óráig hagytam még maximális teljesítményen futni a masinát. Felcsillant bennem a remény, hogy talán hamarosan normális levegője lesz az új lakásomnak.
Mindeközben okoskodtunk kicsit
A Levoit Core 300 légtisztítóról érdemes tudni, hogy két verziója létezik. Az egyik egy hagyományos készülék, a másik viszont rendelkezik okosfunkciókkal. Nekem az utóbbihoz volt szerencsém.
Így aztán gyorsan ezt is ki akartam próbálni. Már csak azért is, mert az alkalmazás elvileg pontos adatokat nyújt a légminőségről. És érdekelt, hogy valóban annyira szörnyű-e a helyzet, mint amennyire annak tűnt.
Szóval amíg a masina ezerrel tisztította a szoba levegőjét, én megkerestem a VeSync applikációt. Ez viszonylag egyszerű volt a csomagoláson és a használati utasításon is megtalálható QR kód segítségével. Gyors letöltés, alkalmazás megnyit. Bluetooth bekapcsol.
Az app Bluetooth segítségével automatikusan megkereste a készüléket. Ehhez csupán annyit kellett tennem, hogy a légtisztítón is aktiválom a kapcsolatot. Ezt a bekapcsoló gomb hosszú lenyomásával érhettem el. Innentől pedig már gyerekjáték volt az egész.
Megadtam a Wi-Fi jelszót az alkalmazáson belül. A készülék szinkronizált. Ezután kellett neki pár perc, amíg frissítette a belső szoftvert. Ahogy ezzel végzett újraindította magát, és már látszott is az alkalmazáson belül minden.
Gyakorlatilag az összes elérhető beállítást lehet az appból szabályozni. Szóval tökéletesen működik távirányítóként.
Ami ennél egy fokkal érdekesebb volt, hogy míg maga a készülék csak színkódolással jelzi a levegőminőséget, addig az alkalmazásban pontos értéket olvashatunk le. Itt a PM2.5 felirattal, és egy számmal találkozhatunk, ami a légminőséget jelöli.
Egy gyors kitekintő erejéig beszéljünk erről is kicsit! A PM2.5 a 2.5 mikronnál kisebb részecskéket jelenti, amik a legveszélyesebbek az emberi egészségre az összes levegőben található szennyeződés közül. Éppen ezért ezekkel szokták mérni a légszennyezettséget, hiszen ha az apró részecskéket sikerült kiszűrni, akkor minden bizonnyal a nagyobbakat is. Egy 2.5 mikron nagyságú részecske nagyjából az emberi haj vastagságánál 28-szor kisebb. Szóval nagyon pici. És emiatt könnyedén bejut a tüdő mélyebb rétegeibe, a véráramba és a szervezet többi részére is.
A PM2.5 skála értékelése országonként változó lehet, hogy mekkora értéket tartanak jónak vagy biztonságosnak. Az Egyesült Államokban például kifejezetten szigorúak a szabályok. Nemzetközi skálán az 50 PM2.5 alatti értékek jónak számítanak, a 100 alattiak elfogadhatónak, 150 PM2.5 felett pedig már egészségtelen mértékű a légszennyezettség.
Na, de térjünk is vissza a tesztünkhöz, és hogy mit is mutatott az én készülékem. Amikor először bekapcsoltam, a színkód a gépen piros volt. Megnéztem és ehhez az alkalmazás 130 körüli PM2.5 értéket írt.
Itt azért kicsit elkezdtem aggódni, hiszen tudtam, hogy ez az érték nagyon magas.
Úgy döntöttem, hogy hagyom, had végezze a készülék dolgát, én addig leugrok a boltba.
Kellemes meglepetés várt otthon
Oké-oké, nem is csigázom tovább a kedélyeket, lássuk, hogy hogyan szuperált a Levoit légtisztítója!
Nagyjából egy óra múlva értem haza, és egy kellemes meglepetés fogadott otthon.
Amikor beléptem a lakásba, a korábbi dohos szagnak nyoma sem volt. Konkrétan eltűnt. A levegő érezhetően tisztább volt.
Elégedetten pakoltam le a cuccaimat, és még elégedettebben konstatáltam, hogy a légminőség kijelző a kezdeti pirosról kékre váltott, ami a nagyon jó légminőséget jelzi. A PM2.5 értéke pedig 30 körülire csökkent.
Azt kell, hogy mondjam, hogy pusztán egyetlen óra leforgása alatt szerintem ez hatalmas teljesítmény. Konkrétan az egész lakás levegőjét átszűrte a készülék.
További kalandjaink a Levoit Core 300-zal
Ezek után automata üzemmódra kapcsoltam a gépet. Szerettem volna kipróbálni, hogy a saját beállításai alapján mire képes. Ilyenkor ugye a légminőség változása alapján szabályozza a készülék a saját teljesítményét.
Egy hétig hagytam őt automata üzemmódban futni. A tapasztalataim pedig magukért beszélnek.
Alap esetben a nap nagy részében legalacsonyabb fokozaton ment a légtisztító. Ez azt jelenti, hogy egy szinte észre sem vehető duruzsolás mellett enyhe légáramot fújt ki. Napi 1-2 alkalommal nagyjából 2-3 percre átkapcsolt közepes vagy esetenként nagyobb fokozatra.
Ez idő alatt a Wi-Fi hálózatom egy kicsit rakoncátlankodott, ezért a statisztikákban előfordulnak néhol hézagok. Azonban a rendelkezésre álló adatokból azt láttam, hogy a légminőség szinte végig 30-40 PM2.5 környékén maradt.
Egy érdekes dolgot szeretnék megosztani veled. A lakás nedvesebb levegője miatt a napi szellőztetések így sem maradhattak el természetesen. Így reggel, délután és este 10 percekre kinyitottam az összes ablakot. Ami számomra kifejezetten meglepő fordulat volt, hogy ilyenkor a légtisztítót egyből magasabb fokozatra kapcsolt, és a légszennyezettség értéke is megnőtt. Szóval a számomra abszolút meglepő fejlemény az volt, hogy a szellőztetéssel nem hogy tisztább lett volna a lakás levegője, hanem több szennyeződés jött be az ablakon keresztül! Ez ugye pontosan azzal vág egybe, amit az elején is írtam az amerikai kutatásról és a beltéri légminőségről. Azonban mégis meglepő, hiszen egész gyerekkorunkban azt hallottuk, hogy szellőztessünk, hogy bejöjjön a friss levegő.
Néhány szó magáról a készülékről
Ha már terméktesztelünk, akkor természetesen kikerülhetetlen, hogy magáról a készülékről is ejtsünk pár szót.
Teljesítmény
A Levoit Core 300 egy felső-középkategóriás légtisztító. A gyártó leírása szerint 40 m2-ig használható, ami tökéletesen alkalmas kisebb, de akár közepes méretű lakásokba is. Amit érdemes ilyenkor észben tartani, hogy az alapterület csak az egylégterű helyiségekre vonatkozik. Nyilván egy csukott ajtón keresztül nem sokat fog tisztítani a levegőn. Illetve nem árt a belmagasságot sem figyelembe venni, ez a 40 m2 ugyanis általában az átlagos 2,7 méteres belmagasságra vonatkozik. Az ennél nagyobb belmagasságú lakásoknak nagyobb a légtere is, értelemszerűen.
Nálam egy 28 m2-es, egy szobás lakásban tökéletesen működött. Úgy hogy a fürdő és a konyha ajtaját is nyitva hagytam, hogy egy légtér legyen az egész.
Légszűrés
Ugye egy légtisztító esetében viszonylag fontos szempont, hogy mennyire tisztítja meg a levegőt. Ezt ugye fentebb már eléggé kiveséztük. A válasz pedig az lett, hogy nagyon.
Ez elsősorban a jó minőségű HEPA filternek köszönhető, ami kiszűri a 2.5 mikron nagyságú részecskék 99,97 %-át. És ez tényleg érezhető is a levegő minőségén.
Ezen kívül megtalálható benne egy aktív szénszűrő réteg is, ami a gázokat és különböző szagokat hivatott megszűrni. És ez is tökéletesen működik. A lakás eleinte kifejezetten büdös volt. Ráadásul ez a szag beivódott a falakba, a parkettába és a régi bútorokba is. Mióta azonban használom a Levoit légtisztítót, ezeket sem lehet már érezni.
Mit is mondhatnék? Imádom.
A termék minősége
A termék minősége két fontos tényezőből tevődik össze. Az egyik a felhasznált anyagok milyensége, a másik pedig maga a működés.
A Levoit légtisztítója mindkét tekintetben szuperül teljesített. A műanyag test masszív, kiváló minőségű, strapabíró és könnyedén tisztítható. A mozgó alkatrészek nem akadnak.
Működés tekintetében sem lehet rá egyáltalán panasz. Teszi a dolgát. Semmilyen meghibásodást nem tapasztaltam az egy hónapos tesztidőszak alatt (de azóta sem). És ugye végül, de nem utolsó sorban nagyon jól tisztít!
Itt érdemes kiemelnem, hogy nálam a cica néha leverte a helyéről a masinát. A 30-40 centis zuhanást egy karcolás nélkül megúszta, és után ugyanúgy működött tovább, mintha misem történt volna. Szóval nem csak tapintásra volt erős a készülék teste, hanem a cica-próbát is simán kiállta.
Felhasználói élmény
Milyen érzés használni magát a készüléket?
Kifejezetten jó!
Ez egy több összetevős egyenlet, amiben a Levoit légtisztító minden pontján jól teljesített. Igazából a legfontosabb előnye, hogy konkrétan bekapcsolhatod, és hónapokig rá sem kell majd nézned. De ha szeretnél ránézni, akkor hasznos statisztikai adatokat kapsz cserébe.
Az irányítása egyszerű, a beállítások hasznosak. Elérhető rajta időzítő, beállíthatsz az alkalmazáson keresztül különböző napirendeket, van éjszakai üzemmód. Manuálisan is szabályozhatod a teljesítményt, de az automat üzemmód is kiválóan működik. Szóval tényleg minden tökéletes rajta.
Ja és még egy fontos részlet! A készülék alapból nagyon halk. Mármint tényleg. Nagyon! A legkisebb fokozaton konkrétan fülelned kell, hogy meghalld a készülék zaját. Szerintem a laptopom simán hangosabb, mint a légtisztító. Így alvás közben sem volt egyáltalán zavaró, pedig nálam szinte közvetlenül az ágy mellett kapott helyet.
Személyes tapasztalatom? Egyszerűen szuper. Teszi a dolgát, nem kell vele foglalkozni. Ha nem lenne sokkal tisztább a levegő, mint előtte, szinte el is felejteném, hogy van légtisztító a lakásban.
Ár-érték arány
Végül, de nem utolsó sorban érdemes szót ejtenünk a készülék áráról is.
Ahogy fentebb is említettem már, ez ugye egy felső-középkategóriás masina. Ezazt jelenti, hogy találsz nála olcsóbb gépet is a piacon.
Az általam tesztelt Levoit Core 300 83.000 forintba kerül, azonban van egy okosfunckiók nélküli változata is, ami ugyanazt a teljesítményt nyújtja, viszont csupán 50.000 forintba kerül.
Én megmondom őszintén, hogy nehéz pénzben kifejezni azt az életminőség javulást, amit a tisztább levegő jelentett számomra. Ez különösen igaz úgy, hogy én ugye otthonról dolgozok.
Szóval szerintem ár-érték arányban is abszolút nyerő a Levoit légtisztítója!
Kellemes levegő, akár egy régebbi lakásban is
Azóta folyamatosan használom a lakásban a Levoit légtisztítóját. A rendszeres szellőztetés, alapos takarítás és a légtisztító kombója meglepően friss és kellemes levegőt varázsolt.
Még egy olyan lakásban is, ami első ránézésre tényleg reménytelennek tűnt.
Levoit Core 300 összesítő vélemény
Én iszonyatosan elégedett vagyok a Levoit Core 300 légtisztítójával. Azt hiszem nem túlzás ha azt mondom, hogy megváltoztatta az életemet. Egy problémás albérletből, igazi kellemes otthont varázsolt számomra. Mondhatnám úgy is, hogy a levegőben is érezni a különbséget!
Szóval abszolút ajánlani tudom csak ezt a szuper masinát. Az értékelésem? 10/10!