Szubjektív cikk: A cikk a szerző saját véleményét tükrözi, mely saját kutatásokon, tapasztalaton és mások véleményén alapul. A szerző nem ismeri a Magyarországon kapható összes terméket. Emiatt az itt bemutatott termékek nem objektív a legjobbak, hanem a szerző pillanatnyi véleményét mutatják be.
A hűtőszekrény a legtöbb háztartás sarokkövét képezi. Ez az elektronikai cikk elengedhetetlen az otthoni konyha megfelelő működéséhez és ma már elképzelhetetlen, hogy hűtő nélkül éljünk. Sok olyan ételt fogyasztunk, amik hűtés nélkül akár egy nap alatt is megromlanak, de a tegnapi kacsasült frissen tartásához is a hűtőnket hívjuk segítségül.
A megfelelő hűtőszekrény kiválasztása több szempontból is az egyik legfontosabb feladat egy háztartás megtervezésekor. Ez a készülék nem csak napi szinten lesz használva, de az ára is borsosabb, mint más elektronikai cikkeké és a fogyasztása sem elhanyagolható tényező. Egy-egy készülék között több tízezer forintos különbségek lehetnek és teljesítményben is hatalmas ingadozásokat tapasztalhatsz.
Úgy gondolom, hogy egy ilyen fontos döntés előtt érdemes minél jobban tájékozódni nem csak az elérhető modellek tekintetében, de annak is érdemes utána olvasnod, hogy egyáltalán milyen szempontokat vegyél figyelembe vásárlásnál. Ebben fogok most segíteni. Az átfogó vásárlási útmutató mellett egy listát is összeállítottam neked az általam szupernek gondolt készülékekről.
Hűtőszekrény toplista
Termék név | Kép | Főbb előnyök | Hűtő ár |
---|---|---|---|
Liebherr Tsl 1414 hűtógép | ![]() |
| aktuális ár |
Neff KI7863DD0 hűtőgép | ![]() |
| aktuális ár |
Whirlpool WB70E 972 X hűtő | ![]() |
| aktuális ár |
BOSCH KGN397ICT hűtőgép | ![]() |
| aktuális ár |
Hűtő tesztek és vélemények
A listában szereplő hűtőkről egy rövid összefoglalót is írtam neked, hogy az előnyök és hátrányok mérlegelésével tudj dönteni, ha az itt ajánlott készülékek közül választasz. Ne felejts el lejjebb görgetni, mert a leírások után megtalálod a hasznos tippjeimet és a vásárlási útmutatómat is!

Kompakt kényelem az irodában is
- Jó ár/érték arány
- Pult alá is berakható
- Kompakt méret
- CoolPlus funkció
- Négycsillagos fagyasztó
Abban az esetben, ha egy kompakt kis hűtőt keresel, amiben egy ajtónyitással egy négycsillagos fagyasztót is találsz, akkor ezt a csendes, szemrevaló inox hűtőt érdemes megnézned. Mivel munkafelületét könnyedén eltávolíthatod, ezért a pult alá is egyszerűen betolható, a megfordítható ajtópántokkal igényeidre szabhatod, az állítható magasságú lábak pedig segítenek az ideális pozicionálásban.
A hűtőt egy nemesacél fogantyú nyithatod ki, és belül két biztonsági üveggel ellátott polcot találsz, melyből a felső polc állítható magasságú. A hűtő aljában egy könnyen tisztítható műanyag zöldség-és gyümölcstároló rekesz is helyet kapott, és a nagyszerű helykihasználást jelzi, hogy a készülék három ajtópolccal van ellátva, melyből a felső kettő szabadon variálható, az alsó pedig palacktartóként funkcionál. Ehhez a kis hűtőhöz négycsillagos fagyasztórekesz is jár, amivel akár -18°C vagy az alatti hőmérsékleteken is hosszú ideig eltarthatod az élelmiszereket. A Cool Plus funkció pedig gondoskodik arról is, hogy a fagyasztórekesz belső hőmérséklete + 10 °C és + 16 °C környezeti hőmérséklet esetén is megbízhatóan a beállított értéken maradjon.
A hűtőszekrény hőmérséklete mechanikusan vezérelhető, LED világítással ellátott. A hűtőt méreténél fogva elsősorban egyszemélyes háztartásokba és irodákba javaslom, ahol fontos a minél praktikusabb helykihasználás.
Előnyök:
- Jó ár/érték arány
- Pult alá is berakható
- Kompakt méret
- CoolPlus funkció
- Négycsillagos fagyasztó
Hátrányok:
- Manuálisan kell leolvasztani

A gasztronómia kalandorainak
- Frissentartó fiók
- Külön hűtőhőmérséklet vezérlés a hűtőtérre és a fagyasztótérre
- Gyorshűtő funkció
- Rugalmas térkihasználás, könnyen kihúzható biztonsági üvegpolcok
- No Frost technológia
Szerettem volna a beépíthető hűtők közül is ízelítőt hozni nektek, és nem volt kérdés, hogy a Neff kombinált, alulfagyasztós szépségére esik a választásom. Hadd kezdjem azzal, hogy még mindig vonzódom a hófehér hűtőkhöz, mert számomra a tisztaságot, rendezettséget szimbolizálják, és a Neff hűtője ízig-vérig megfelel ennek a kritériumnak. A hűtőtér gyönyörű biztonsági üvegpolcait szabadon variálhatod, és a hátul elhelyezett élelmiszereket is könnyen eléred, hiszen kihúzható polcot is találsz köztük. Imádom, hogy az üvegeknek külön polcot álmodott meg a gyártó, és az ajtóban elhelyezett rekeszekből sincs hiány: itt nemcsak palackokat, de a vajat és a sajtot is kényelmesen és rendezetten tudod tárolni. Kár, hogy az indokoltnál kissé szélesebbek a tartók, így a palackok egy része billeghet benne az ajtónyitáskor.
Viszlát, fonnyadt salátalevelek! A zöldségek és gyümölcsök számára kialakított rugalmas fiókban sokáig frissek és üdék maradnak az alapanyagok, öröm lesz a konyhában tüsténkedni emellett a klassz hűtő mellett. A hűtőtér bevilágításáról LED-lámpa gondoskodik, a supercooling funkcióval pedig nem kell órákat várni a felfrissüléssel, mert végre pár perc alatt lehűtheted az italokat egy-egy forró nyári estén.
A hűtő aljában található a tágas fagyasztófiók, aminek a hőmérsékletét külön vezérelheted. A No Frost recirkulációs technikájának hála a leolvasztás sem lesz a te gondod, hiszen a gép folyamatos száraz-levegő ellátást biztosít a fagyasztótérnek, így nem kell a jégfelhalmozódás miatt idegeskedned.
Mondanom sem kell, hogy ez a szuper hűtő bővelkedik a kényelmi funkciókban is: elektronikus hőmérséklet-szabályozás, pontos digitális kijelzés, ajtónyitás figyelmeztető hangjelzés és holiday funkció (vakáció funkció) fog kényeztetni. Ez utóbbit hosszabb távollét idejére állíthatod be, és egy fenntartó hőmérsékletet jelent, ami minimalizált energiafogyasztás mellett tud optimális hőmérsékletet biztosítani a hűtőben hagyott ételeknek.
A csendes, halk működés, lehengerlő hűtőképesség már csak hab a tortán. A gasztronómia szerelmeseinek konyhájában garantáltan alapdarab lesz a Neff minden igényt kielégítő, kívül-belül elegáns, beépíthető kombinált hűtője.
Előnyök:
- Frissentartó fiók
- Külön hűtőhőmérséklet vezérlés a hűtőtérre és a fagyasztótérre
- Gyorshűtő funkció
- Rugalmas térkihasználás, könnyen kihúzható biztonsági üvegpolcok
- No Frost technológia
Hátrányok:
- Magasabb ár
- Időigényes telepítés
- Túl széles ajtórekesz

A luxus hűtő
- Legmodernebb technológiák
- Számos hasznos extra
- Kiváló hűtés
A Star-Light szerényebb hűtője után most ugorjunk a spektrum másik oldalára a Whirlpool felső kategóriás készülékével. A gyönyörű inox borítás és az ízléses vonalak már külsőre is megnyerőek lehetnek. És akkor még semmit nem láttunk a belsőből.
Bár az űrtartalma lehetne nagyobb, ezt az okos rendszerező megoldások bőven kompenzálják. Mind a hatalmas fagyasztófiók, mind a zöldségtároló rekesz osztóbetéttel kerül a boltokba. A hűtőrekesz 309 literes, a fagyasztó 153 liter űrtartalommal rendelkezik.
A Fresh Box+ páratartalom szabályzó segítségével a zöldségek és gyümölcsök tovább maradhatnak frissek, a Total No Frost technológia által pedig a készülék soha nem jegesedik le. A legfontosabb extra mégis talán a 6th Sense szenzorrendszer, ami automatikusan szabályozza a hőmérsékletet.
Ezt a készüléket azoknak ajánlanám, akik nem sajnálják a pénzt, hogy egy hosszú évekig használható, kiváló minőségű, modern hűtőt tudjanak a konyhájukban.
Előnyök:
- Legmodernebb technológiák
- Számos hasznos extra
- Kiváló hűtés
Hátrányok:
- Drága

Csúcskategória
- Nagy kapacitás
- Alacsony fogyasztás
- Praktikus extrák
Ha hűtőkről van szó, a BOSCH neve általában az elsők közt merül fel. Ez nem véletlen, hiszen készülékeik jó minőségűek, megbízhatóak, és megtalálható a kínálatukban az olcsóbb modellektől kezdve egészen a csúcskategóriás gépekig minden. Most az utóbbiakból mutatnék be neked egy szuper modellt, ami garantáltan remek szolgálatot tesz majd a konyhában.
Ez a BOSCH hűtőszekrény mindent tud, amit egy jó hűtőnek tudnia kell, és még annál is többet. Már első ránézésre is látszik, hogy prémium modellel van dolgunk. Az elegáns inox külső kellemes megjelenést kölcsönöz a készüléknek, így nem csak egy praktikus társat kapsz majd a konyhában, hanem egyúttal mutatósabbá is varázsolhatod a helyiséget.
Nagy kapacitás, megbízható működés, okos elrendezés, alacsony fogyasztás és praktikus extrák.
Elsőként nézzük meg az alapvető tudnivalókat. Ez egy alulfagyasztós hűtőszekrény, ami azt jelenti, hogy a gyakrabban használt élelmiszerek felül kapnak helyet. Így nem kell majd hajolgatnod, hogy kivedd a tejet a hűtőből.
A méreteit tekintve viszonylag nagynak mondható. Nem a legnagyobb kapacitású modell a piacon, de egy közepes vagy akár nagyobb háztartás számára is megfelelő lehet. A hűtő rész 260 literes, míg a fagyasztó 103 literes kapacitással rendelkezik. A praktikus használathoz természetesen elengedhetetlen a belső tér okos elrendezése, ami szerencsére ennél a modellnél adott is. A fenti hűtőrészen 4 darab könnyen tisztítható polc található, plusz négy ajtórekesz, amikből az alsó tökéletesen alkalmas italok tárolására. Ezen felül megtalálható még egy fém rács is, ami szintén üvegek tárolására alkalmas, ez a központi részen kaphat helyet. Alul pedig a szokásos frissentartó fiók, amiben a hőmérséklet valamivel alacsonyabb, így tökéletesen alkalmas zöldségek és gyümölcsök tárolására. A fagyasztóban három darab praktikus rekesz található, így szabadon rendszerezheted majd külön a húsokat, zöldségeket, és fagylaltokat.
A nagyobb háztartási gépeknél nem utolsó szempont a fogyasztás sem. Szerencsére ez a modell kifejezetten jól teljesít energiahatékonyság szempontjából. Energetikai besorolása C, ami magában még nem feltétlen hangzik lenyűgözően. Viszont érdemes megnéznünk a számokat is. Ez a hűtőszekrény éves szinten nagyjából 162 kWh elektromos áramot használ el, ami a hasonló kapacitású hűtőszekrényeknél ennek akár a kétszeres is lehet sok esetben. Szóval amennyivel drágább a masina, azt a villanyszámlán vissza is hozza majd.
Hűtők esetében kevesebbet szoktunk beszélni az extrákról, itt mégis érdemes lesz kitérni rá. Mivel egy felsőkategóriás modellről van szó, így elvárható, hogy rendelkezzen néhány hasznos extra funkcióval. Az egyik ilyen a Total No Frost rendszer, ami megakadályozza, hogy jegesedés alakuljon ki a hűtő falán. Ez nem csak a rendszeres leolvasztás fáradalmait spórolja meg nekünk, de csökkenti a készülék fogyasztását és megnöveli az élettartamát is. Egy másik hasznos funkció, hogy a hűtő hangjelzést ad ki, ha esetleg nyitvafelejtenénk az ajtót. A szuper hűtés és szuper fagyasztás funkciók érzékelik ha új élelmiszer kerül a hűtőbe, ami melegebb a többinél, és ilyenkor magasabb fokozatra kapcsol, hogy fenntartsa a megfelelő hőmérsékletet. Végül megemlíteném még a hűtő ajtaján található kijelzőt is, amiről az összes fontosabb információt leolvashatjuk és kezelhetjük a készülék beállításait.
Ahogy a fentiekből is láthatod, itt tényleg egy szuper felsőkategóriás hűtőszekrényről van szó. Nagy kapacitás, megbízható működés, okos elrendezés, alacsony fogyasztás és praktikus extrák. Mi másra vágyhatnánk még?
Előnyök:
- Nagy kapacitás
- Alacsony fogyasztás
- Praktikus extrák
Hátrányok:
- Magasabb ár
Milyen hűtőt válasszak? Vásárlási útmutató.
A következő bekezdésekben megtalálod a legfontosabb információkat és tanácsokat, amik segítenek abban, hogy a számodra legmegfelelőbb hűtőt tudd kiválasztani. Úgy gondolom, hogy bár legjobb tudásom szerint állítottam össze a fenti listát mégsem szabad anélkül döntened, hogy magad is megismernéd azokat a szempontokat, amikre érdemes odafigyelni ezeknél a készülékeknél. Következzen hát a teljes leírás.
Különböző elrendezésű hűtők. Melyik miért jó?
Az első dolog, amire felfigyelhetsz vásárlásnál az a készülékek különböző elrendezése. Nézzük meg, hogy melyik típusnak mi az előnye és hátránya.
Felső fagyasztós hűtők
Itthon az egyik legelterjedtebb típus a felülfagyasztós hűtőszekrény, ahol az alsó, nagyobb rész a hagyományos hűtőszekrénynek ad otthon, míg a kisebb felső rész a fagyasztót tartalmazza.
A fagyasztó általában két részre van osztva polcokkal, így könnyítve meg az élelmiszerek rendszerezését. Azonban ez sokszor nem feltétlen elég. Ha több apróbb csomagot fagyasztanál le vagy sok különböző termék van a hűtőben, akkor nehezebb a polcokon elpakolni, mint esetleg egy alsó fagyasztós, fiókos modellben. Cserébe viszont a legnagyobb csomagok is kényelmesen elférnek, legyen szó egy fagyasztott pizzáról vagy tortáról.
Az elrendezésnek köszönhetően a fagyasztó kényelmesebben hozzáférhető, mint a hűtőszekrény hagyományos része. Ha sűrűn használsz fagyasztott élelmiszert, akkor kényelmes lehet, hogy nem kell folyamatosan hajolgatni. Emellett ha kicsi gyerek van a lakásban, akkor nehezebben fér hozzá a fagyasztott áruhoz.
Alul-fagyasztós hűtők
A másik gyakori típus az alul-fagyasztós hűtőszekrény. Ezeknek az elrendezése pont fordított, a fagyasztó értelemszerűen alul, míg a hagyományos hűtő rész felül található.
Ezeknél a modelleknél a fagyasztó sokszor egy kicsivel nagyobb helyet kap, illetve legtöbbször kihúzható fiókos megoldással működik, ami nagyon jó rendszerezési lehetőségeket biztosít. Természetesen itt a fagyasztóhoz kell majd lehajolnod. Szóval ha ritkábban használod a fagyasztó részt, mint a hagyományos hűtőt vagy több fagyasztott árút tartasz otthon, akkor jó választás lehet ez a típus.
Az alul és a felül fagyasztós modellek is kedvező áron kaphatóak egyébként. Természetesen itt is megvan a luxus és a felső kategória, de az olcsóbb készülékek között is találhatsz már jól funkcionáló hűtőket.
Side-by-side hűtők
Ezek a kétajtós készülékek kevésbé elterjedtek az itthoni háztartásokban, de azért a boltokban van bőven választék belőlük, ha ebbe az irányba kacsintgatnál.
A hűtő függőlegesen van felosztva két részre, egy keskenyebb fagyasztóra és egy szélesebb hűtőre. Így mindkét oldalt kényelmesen használhatod. Ez az elrendezés általában kicsit nagyobb teret hagy a fagyasztott holmiknak, így különösen hasznos lehet ha sok élelmiszert tárolsz itt és sűrűn is használod őket.
Hasznos lehet még ez az elrendezés kisebb méretű konyhákban, ahol nagyon fontos az optimális helykihasználás. A keskeny ajtók kinyitásához kevesebb hely kell, hogy legyen a hűtő előtti területen.
Hátránya ezeknek a modelleknek a drágább árfekvés és az, hogy a szélesebb holmik nehezebben vagy egyáltalán nem férnek el benne. Ha tortákkal, pizzákkal vagy teljes fazék pörköltekkel töltenéd meg a fagyasztódat, akkor nem biztos, hogy a side-by-side hűtő lesz számodra a legjobb választás.
Francia ajtós hűtők
Az úgynevezett francia ajtós modellek a side-by-side változatra hajaznak, ugyanis a nagyobbik felső rész két ajtót tartalmaz, míg alul egy fiókos fagyasztó található.
Ez a típus egyesíti az alul-fagyasztós és a side-by-side hűtők előnyeit. Könnyen rendszerezhető és hozzáférhető fagyasztót kapsz, fölül pedig a dupla ajtós elrendezésnek köszönhetően elszeparáltan tárolhatod az élelmiszereket. A hűtő előtt megspórolt hely pedig itt is megmarad.
Fagyasztóládák és szekrények
Apró kitérőként megemlíteném a csak fagyasztásra használható készülékeket. Itt nincs hagyományos hűtő rész, csak egyetlen nagy légterű fagyasztó.
Attól függően, hogy álló vagy fekvő elrendezésű a készülék, beszélhetünk szekrényről vagy ládáról. Mindkét változatnál különböző fakkok, rekeszek, a fagyasztószekrényeknél pedig polcok segítik a mirelit termékek rendszerezését.
Vendéglátóiparban vagy nagyobb családi háztartásokban, esetleg saját termények esetén veheted jó hasznát ezeknek a készülékeknek.
Egyajtós és borhűtők
A fentieken kívül kaphatóak még egyajtós kivitelű hűtők, amik nem rendelkeznek fagyasztó résszel. Ezek jók lehetnek kisebb lakásokba, nyaralóba vagy akkor ha sosem használsz mirelit ételeket. Elérhetőek még úgy nevezett mini hűtők is, amik jóval kisebbek hagyományos társaiknál, de cserébe olcsóbbak is.
A borhűtők főleg vendéglátóipari egységekben használatosak, de ha elkötelezett borkedvelő vagy, akkor a te konyhádban is meg lehet a helye egy ilyen készüléknek. A palackok biztonságos és szakszerű tárolását polcok teszik lehetővé, a hűtő ajtaja pedig általában átlátszó üvegből készül. Ezeknek a gépeknek az ára nem kifejezetten olcsó.
Beépíthető hűtők
Valamivel magasabb áron elérhetőek beépíthető hűtők, amik akár láthatatlanul eltűnnek a konyhaszekrényben, vagy bár a hűtő ajtaja látszik, de maga a gép test besüllyed a többi berendezési tárgy közé. Ez új konyhákba lehet jó választás, hiszen egyébként nagyban javítja a konyha összképét és harmóniáját.
A hűtő külső borítása és mérete
A piacon elérhető hűtőszekrények legtöbbször fehér vagy ezüst-szürke színben kaphatóak. Az ezüst színű készülékek legtöbbje úgynevezett Inox, rozsdamentes acél burkolattal készül, de nem mindegyik. Erre érdemes lehet odafigyelni. Az ezüst színű burkolat általában könnyebben koszolódik, jobban meglátszik rajta egy-egy ujjlenyomat vagy folt. Ha élénkebb színekben gondolkozol, akkor piros készülékekből érhető el a legtöbb az itthoni piacon.
Hűtő vásárlásnál nem csak a belső, de a külső méretet is fontos figyelembe venned. A hely általában adott, hogy hova kell beférjen a készülék. Itt számolj rá mindig néhány centit felül és hátul, hogy a készülék körül szabad légáramlást biztosíts. Arra is figyelj, hogy hogy fognak elférni az ajtók, ha kinyitod őket. Ha keskenyebb hely áll rendelkezésedre, akkor érdemes lehet a side-by-side vagy francia ajtós modellek között keresgélned. Az egyajtós készülékek alapból jobbos nyitásúak szoktak lenni, de ez szinte minden modellnél átállítható.
A belső méretben nagy eltérések lehetnek. Én most csak a hűtőszekrény részről írnék egy pár sort, a fagyasztó rekesz egy külön történet, ami nagyban függ az adott háztartás igényeitől. Az elérhető gépek között a 45 literes apróságtól egészen a 400 literes monstrumig találhatsz hűtőket. Az átlagos lakossági felhasználású hűtők űrtartalma 200-300 liter környékén van, ez bőven elegendő egy hétköznapi háztartás igényeihez. Ennél kisebb 100-200 literes készülékeket inkább csak kisebb háztartásoknak vagy egyedülállóknak ajánlanék. Nincs annál kellemetlenebb, mint amikor néhány ezer forintot spórolsz egy hűtő árán, majd utána évekig kell tetriszezni az élelmiszerrel. A kisebb 50-100 literes készülékek pedig inkább a nyaralóban vagy egy szállodai szobában állják meg a helyüket.
Energiaigény
A hűtőknél sokkal fontosabb az energiaosztály, mint más elektronikai készülékeknél, hiszen egy hűtőszekrény napi 24 órában fog üzemelni és fogyasztani az áramot. Éppen ezért nem mindegy, hogy milyen készülék mellett döntesz.
A piacon jellemzően A+, A++ és A+++ -os gépekkel fogsz találkozni. Ezek nagyjából 280, 230 és 150 kilowattóra körüli fogyasztással rendelkeznek. Láthatod, hogy az A+++ -os készülékek majdnem feleannyit fogyasztanak, mint A+ -os energiaosztályú társaik. Ez hosszútávon jelentős megtakarítást jelenthet még akkor is, ha egy jobb energiaosztályú hűtő drágább. Ezek a készülékek általában 3-4 év alatt hozzák be az árukat.
Zajszint
A hűtő elhelyezésétől függően lehet jelentős vagy kevésbé fontos szempont a készülék zajszintje. Ha a kamrában kap helyet a gép vagy a lakás távolabbi sarkában lévő konyhában, akkor nem feltétlen gond egy hangosabb motor sem. Ha azonban egy amerikai konyhás garzonba keresel hűtőszekrényt, akkor fontos, hogy ne minden este ennek a zajára ébredj majd.
Az elfogadható zajszint a hűtőknél a 40 decibel, ez alatt már nyugodtan vásárolhatsz. Ha a lehető leghalkabb készüléket szeretnéd, akkor az inverteres hűtők között érdemes keresgélned, hiszen ezek mindig csak annyira hűtenek, amennyire éppen szükséges, ahelyett hogy minden alkalommal teljes gőzzel bedurrantanák a motort. Emiatt ezek a készülékek energiatakarékosabbak is.
Fagyásellenes rendszerek és leolvasztás
A régebbi hűtőknél egyértelmű volt, hogy időről időre le kellett őket olvasztani, mert a belső páratartalom jégként csapódott ki a belső falakon, ezzel rontva a hűtő teljesítményét. A mai készülékeknél ez már sokkal kevésbé jellemző, hiszen majdnem az összes rendelkezik automatikus leolvasztó rendszerrel. Ennek a jelenlegi legfejlettebb formája a No Frost fagyásellenes rendszer, ami optimális szinten tartja a hűtő páratartalmát, ezzel akadályozva meg a jegesedést. A No Frost rendszerrel rendelkező hűtők negatívuma a valamivel magasabb zajszint.
Smart hűtők
Van már okosóránk, okos tévénk, okos routerünk, nem maradnak ki a szórásból a hűtők sem. De mit is tud egy okos hűtő?
Ezek a készülékek a konyha szívét jelentik. Számos olyan funkcióval rendelkeznek, amikkel kényelemesebbé tehetik nem csak a konyha munkát, de a család mindennapjait is. A naptár mellett recepteket kereshetsz ki, számontarthatod a különböző tennivalókat vagy akár a bevásárlólistáidat is frissítheted, amiket aztán a lakótársad könnyedén megnyithat majd okostelefonjáról. Nem csak a recepteket nézheted meg, de beállíthatsz időzítőt is, ami figyelmeztet, hogy megsült a csirke. Amíg elkészül az étel, addig pedig nyugodtan bekapcsolhatsz egy kis zenét, a hűtődön.
Van azért néhány olyan funkció is, amik ténylegesen a hűtő működéséhez kapcsolódnak. Figyelemmel kísérheted például, hogy mennyi áramot fogyaszt a készülék, a belső kamerák segítségével pedig benézhetsz a hűtőbe anélkül, hogy ki kéne nyitnod az ajtaját. Ezek a hűtők rendelkeznek jég és víz adagolóval is, amiket szintén irányíthatsz. Amint belépsz a konyhába reggel már szólhatsz is a hűtőnek, hogy kezdjen el vizet melegíteni a kávédhoz. Ja igen, elfelejtettem mondani, hogy természetesen ezeknek a készülékeknek a nagy része hanggal is irányítható.
A kérdés már csak az marad az okos hűtőkkel kapcsolatban, hogy szükséged van-e erre az egészre. Én személy szerint úgy gondolom, hogy a smart hűtők még nincsenek olyan szinten, hogy ezek a funkciók tényleges változást hozzanak a konyhai mindennapokba. Árban hatalmas különbségről beszélünk, ám a legtöbb dolgot, amire képes egy ilyen készülék az okostelefonunkon is ugyanúgy meg tudjuk csinálni. Szóval ha nem szeretnél több százezer forintot kiadni egy csili-vili készülékért, amivel elkápráztathatod a vendégeidet, akkor inkább várj még néhány évet az okos hűtő vásárlásával.
Hasznos funkciók
Sok különböző funkciót mutattam be a fentiekben és a boltokban is számos különböző extrával találkozhatsz majd. Az alábbiakban szeretnék neked segíteni abban, hogy ezek közül melyik az, ami tényleg hasznos és melyik az, ami inkább csak pénzkidobás.
A hűtők legfontosabb funkciója a tárolás. Nem mindegy, hogy mennyi étel és milyen elrendezésben fér el benne. Ezért mindenképpen érdemes olyan hűtőt keresned, amiben okosan vannak elosztva a rekeszek és polcok. Elérhetőek elkülönített tárolók, amiken belül különböző hőmérsékletet állíthatsz be. Ezek alkalmasak a friss zöldségek hűtésére, hiszen pár fokkal alacsonyabb közegben sokkal tovább zamatosabbak maradnak. Létezik egy úgy nevezett door-in-door tárolás is, aminél a hűtő ajtó belsejében még egy kisebb hűtő van az italoknak. Így nem kell az egész hűtőt kinyitni, ha csak a tejet szeretnéd kivenni. Itthon sajnos szinte egyáltalán nem találni ilyen készüléket.
Ha már a hűtő belsejét nézed meg, akkor mindenképp figyelj arra is, hogy megfelelő legyen a világítás. Nincs annál rosszabb, amikor a félhomályban nem tudod rendesen megállapítani, hogy a tegnapelőtti étel vajon jó lehet-e még.
Másik hasznos funkció lehet az ajtó riasztó, ami bizonyos idő után elkezd sípolni, ha nyitva felejtjük a hűtőt. A jegesedéshez kapcsolódik még egy hasznos extra, a No Frost rendszer, amit már fentebb említettem.
Extra funkciók, amikért nem feltétlen érdemes pénzt kiadnod
A következő extrák elsőre hasznosnak tűnnek, de valójában inkább feleslegesen dobják meg a hűtőd árát. Véleményem szerint ide tartoznak a smart hűtők, ahogy ezt már kifejetettem.
Emellett a jégkészítő és a vízadagoló a legkevésbé praktikus extra, amiért fizethetsz. A jégkészítők akár 20%-al is megnövelhetik a készülék fogyasztását, az eredetileg is magasabb ár mellett, viszont egy háromszáz forintos jégkockatartóval könnyedén helyettesíthetőek. A vízadagolós hűtők is drágábbak, emellett a fenntartásuk plusz költséget és energiát jelent. Mellé folyik, takarítani kell, utántölteni. Egyszerűbb és olcsóbb ha beraksz pár palack ásványvizet a hűtőbe.
Termék név | Kép | Főbb előnyök | Hűtő ár |
---|---|---|---|
Liebherr Tsl 1414 hűtógép | ![]() |
| aktuális ár |
Neff KI7863DD0 hűtőgép | ![]() |
| aktuális ár |
Whirlpool WB70E 972 X hűtő | ![]() |
| aktuális ár |
BOSCH KGN397ICT hűtőgép | ![]() |
| aktuális ár |
Gyakori kérdések
✅ Melyik a legjobb hűtő?
Nincs egyértelműen legjobb hűtő, hiszen különböző céllal és felhasználási móddal készülnek termékek. A legjobb hűtő egy szubjektív vélemény, a pontos igényeid, lehetőségeid alapján tudod kiválasztani a számodra lejobb terméket. Olvasd el ezeket: